Vitályos Eszter: a választópolgárok azt szeretnék, hogy minél hamarabb alakuljon meg az új Országgyűlés

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Az ellenzéki pártok konkrét javaslat, elképzelés nélkül érkezetek a parlament megalakulását előkészítő tárgyalásokra, a kormányoldaltól várták, hogy tegyen ajánlatokat – mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Dr. Vitályos Eszter közölte, „korrekt és fair” ajánlatott tettek, amely visszaigazolja a választók akaratát is: kétharmad-egyharmad arányt indítványoztak a bizottsági és az országgyűlési tisztségek vonatkozásában.

A politikus szerint a második, szerdai tárgyaláson is az volt érezhető, hogy az ellenzék nem a megállapodás szándékával érkezett. Azt mondták: nem szeretnék elfogadni a kormánypárti javaslatot, mert diktátumnak tartják. Lett volna két napjuk, hogy kifejtsék a javaslatukat, de ezt nem tették meg – fűzte hozzá.

Dr. Vitályos Eszter kifejtette: a kormányoldal azzal érvelt a tárgyalásokon, hogy a bejutó listák arányára tesznek javaslatot a tisztségek vonatkozásában, hiszen az ellenzéki összefogás egy közös listán indult, ezt a veszik alapul. Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy nehéz parlamenti időszakra számít a tárgyalások tapasztalatai alapján.

Dr. Vitályos Eszter azt mondta, óriási részvétel mellett zajlott le az április 3-ai országgyűlési választás, a választópolgárok azt szeretnék, hogy minél hamarabb alakuljon meg az új Országgyűlés és kezdődjön meg a munka. Hozzátette, rengeteg dologról tárgyalni kell, de alapvetően a családtámogatások, a munkahelyteremtés, valamint a béke és a biztonság fenntartása képezi azon irányvonalakat, amelyek mentén haladnak majd.

A Magyarország elleni jogállamisági eljárásáról szólva elmondta, várható volt, hogy megindul az eljárás, de bízik abban, hogy jogi alapon nem tudnak pénzt megvonni Magyarországtól, hiszen ezek a felzárkóztatásra, a kohéziós politika folytatására vonatkoznak. Ezek az összegek a szerződések szerint járnak nekünk, ez nem az Európai Unió „ajándékpénze” – mutatott rá a politikus, jelezve, hosszabb tárgyalásokra számítanak.

Dr V.itályos Eszter megjegyezte: olyan időszakban jönnek elő politikai támadásokkal, amikor éppen arra lenne szükség, hogy Európa egységesen tudjon fellépni. Arra a kérdésre válaszolva, hogy Brüsszel részéről mi lehet a politikai nyomásgyakorlás háttere, a politikus azt mondta: nyilvánvalóan nehezen fogadják el a magyarországi választás eredményét, azt, hogy újabb kétharmados felhatalmazása van a polgári kormányzásnak.

(Forrás: MTI)

(Borítókép: MTI/Illyés Tibor)

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.