Gépkocsijának kerekével áthajtott ismerőse jobb lábfején

Pinterest LinkedIn Tumblr +

A szentendrei rendőrök befejezték annak a nyugdíjas, budapesti nőnek az ügyét, aki a gyanú szerint gépkocsijának kerekével áthajtott ismerőse jobb lábfején. A rendőrök által kezdeményezett rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálat szerint az asszony járművezetésre alkalmatlan.

Álló helyzetből indult volna Tahitótfaluban autójával az asszony 2021. augusztus 13-án délután. Nem várta meg azonban, hogy ismerőse beszálljon a kocsiba, a jobb első kerékkel áthajtott a férfi lábfején. A baleset következtében a férfi súlyos sérülést – jobb külboka törést – szenvedett.

A most 69 éves budapesti illetőségű nőt közúti baleset okozásának vétségével gyanúsították meg a rendőrök. Kihallgatásán a felelősségét elismerte. Vallomása szerint aznap már sokadjára indult vissza a boltba, mert valamit mindig elfelejtett, emiatt kicsit ideges volt. Tudta, hogy fékeznie kellett volna, de mégsem azt a pedált nyomta, a járművet nem tudta megállítani. Hozzátette, nem tudja, végül hogyan állt meg, de úgy gondolja végre ráléphetett a fékre. Tettét nagyon sajnálta.

A szentendrei rendőrök rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálatot kezdeményeztek, amely szerint a sofőr alkalmatlan a gépjárművezetésre. Ennek okán a kormányhivatal bevonta jogosítványát és vezetési jogosultságának szüneteltetését rendelte el az alkalmas minősítés megszerzéséig.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 69 éves asszony ellen folytatott büntetőeljárást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.