Fetter Erik megvédte címét az országúti kerékpáros időfutam bajnokságon

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Fetter Erik is megvédte címét az országúti kerékpárosok férfi időfutam országos bajnokságán szerdán a Debrecenhez közeli Bocskaikert határában – írja az MTI.

Dér Zsolt szövetségi kapitány az MTI-nek előzetesen azt mondta: várakozásai szerint a szerdai győztes a májusi Giro d’Italián szereplő három bringás, a címvédő Fetter Erik (EOLO-Kometa), a 2018-ban és 2020-ban győztes Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux), valamint a 2019-es bajnok Valter Attila (Groupama-FDJ) közül kerül ki. Utóbbi a hétvégén az okcitán körversenyt betegség és napszúrás miatti rosszullét miatt feladta, és végül nem indult az időfutamon.

Az aranyérem Fetter nyakába került, aki remek, 50,86 km/h-s átlaggal 44 perc 50 másodperc alatt tudta le a 38 kilométeres távot. Ezzel 17 másodperccel utasította maga mögé az ugyancsak 50 feletti átlagot tekerő Peákot, és 1 perc 46 másodperccel Somogyi Gergelyt.

A pilisvörösvári bringás az MTI-nek úgy értékelt, a lábai nem voltak annyira jók, nem igazán elégedett a teljesítményével, mivel nem produkált olyan számokat, mint szeretett volna. Rámutatott arra is, hogy kiszámíthatatlan volt és össze-vissza fújt a szél, mégis jobb volt, mint tavaly.

„Nyertem, ezzel elégedettnek kell lennem, ez a legfontosabb” – szögezte le. A pénteki pannonhalmi mezőnyverseny kapcsán azt mondta, csapattársával, Dina Mártonnal mindkettejüknek fekszik a pálya és a finálé is, így bizakodóak.

„Jó beállításaim voltak, minden szuper volt, jó wattot is adtam le, meg vagyok elégedve magammal, ennél többet nem tudtam volna menni” – fogalmazott Peák. – „Erik nagyon szereti ezt a szakágat, sokat készül, megérdemelten nyert.”

A pénteki ob-n Peáknak ugyancsak a győzelem a célja, mivel jó lesz neki a pálya, ugyanakkor kemény versenyre számít.

„Bár az időfutamon mindenki egyedül, magáért megy, de a magyar kerékpársportban ma már senki nincs egyedül, sikeres közösség vagyunk, amire odafigyel a világ” – fogalmazott Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke.

Eredmények, egyéni időfutam ob:

férfiak (38 km):

—————

1. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 44:50 perc – 50,86 km/h

2. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) 17 másodperc hátrány

3. Somogyi Gergely (Kaposvári Kerékpáros Klub SE) 1:46 perc hátrány

korábban:

nők (19 km):

———-

1. Vas Kata Blanka (SD Worx) 25:36 perc – 44,51 km/h

2. Zsankó Petra (Cookina ARBÖ ASKÖ Graz) 1:05 perc hátrány

3. Jordán Dorka (Panorama Hungary WCT) 1:29 p h.

(Forrás: MTI)

(Kép: Fetter Erik közösségi oldala)

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.