Jól halad a Visegrádi-hegység legszebb erdei kerékpáros útvonalának felújítása

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Végéhez közeledik a Pilismarót és a Királykúti-nyereg közötti erdei kerékpárút felújítása, már az aszfalt kötőréteget viszik fel a munkagépek – közölte augusztus 17-én, szerdán közösségi oldalán a Pilisi Parkerdő.

Az említett szakaszon kicsivel több mint egy hónappal ezelőtt kezdődött meg a munka. A tizenegy kilométeres erdei út – amit előzetesen a Parkerdő, az illetékességi területük legrosszabb állapotban lévő útvonalaként aposztrofált – teljes megújuláson megy keresztül.

Nagynyomású vízsugárral tisztították meg az út alatti vízátvezetőket, illetve az elhasználtakat újakra cserélik. Az elhasználódott útburkolatot is egyetlen fa kivágása nélkül cserélik. A hideg remix alapréteg víz- és cementadagolással, zúzottkő-pótlással készült el és gumihengerrel tömörítették. Erre kerül rá a jól kerékpározható záróréteg.

A Pilisi Parkerdő tájékoztatása szerint már csak néhány hét, és újra járható lesz a Visegrádi-hegység legszebb útvonala, amelyet a természetvédelmi előírások legszigorúbb betartása mellett hoznak rendbe.

(Forrás és kép: Pilisi Parkerdő)

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.