„Legyünk együtt, maradjunk együtt és bízzunk egymásban! Ezt a hármas jelszót fogalmaztuk meg magunknak a csütörtöki esti aktivista találkozón, Szentendrén” – közölte közösségi oldalán dr. Vitályos Eszter.
Pilis-Dunakanyar térségének országgyűlési képviselője összefoglalta, hogy mi minden történt az április 3-i országgyűlési választás óta. Túl vagyunk egy újabb győztes választáson – hiszen Szentendre 10-es számú választókörzetében Szabados András szerzett mandátumot –, mindemellett pedig az ukrajnai háború miatt kialakult helyzet számtalan munkát eredményez itthon.

„Köszönöm mindenki munkáját! Együtt a falon is átmegyünk! Az összejövetelünk közben ért minket a tragikus hír, hogy meghalt II. Erzsébet. Alázat, kötelességtudat– ezek voltak talán a legfőbb jellemzői. Mindvégig az országát szolgálta: 96 éves volt, és a halála előtti napokban még kinevezte az új miniszterelnököt. Felállva, néma főhajtással köszöntünk el tőle” – tette hozzá dr. Vitályos Eszter.
(Forrás és kép: dr. Vitályos Eszter közösségi oldala)
