Motorosbarát szalagkorlátokat telepít a Magyar Közút és a Humda

Pinterest LinkedIn Tumblr +

A statisztikák szerint országosan évente mintegy 1200-1300 motoros baleset történik, ennek nagyjából 5%-a, vagyis évi 50-60 eset halálos kimenetelű. A halálos motoros balesetek leggyakrabban útkanyarulatokban, pályaelhagyás miatt történnek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezért még 2021 év végén együttműködési megállapodást kötött a HUMDA Zrt.-vel, hogy a motorkerékpárral közlekedők védelme érdekében a szükséges helyeken a vezetőkorlátokat motoros-alácsúszásgátló elemekkel egészítsék ki.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a HUMDA Zrt. együttműködési megállapodásának részeként kerültek fel 2022. október 21-én az első motoros-alácsúszásgátló elemek a 66-os főút Mánfa térségi szakaszán. Ezen kívül Baranyában hamarosan a Pécs-Abaliget összekötő út 11 szakaszára is kihelyezik a közútkezelő mérnökségi szakemberei ezeket az eszközöket, összesen 760 méter hosszban. A helyszínek kijelölésében a HUMDA Zrt.-n kívül a Dél-Dunántúli Motoros Egyesület, a korlátelemeket gyártó cég képviselői és a közutas szakemberek közösen döntöttek. Nem véletlenül esett a választás ezekre a helyszínekre: az utak vonalvezetése és a táj is csábító a motorosok számára, azonban a bátrabbak sokszor a megengedettnél nagyobb sebességgel közlekednek ezeken a szakaszon, melyekből több baleset is származott már. 2021-ben 1 könnyű sérüléssel járó motoros baleset volt a 66-os út érintett szakaszán, míg 1 súlyos sérüléssel járó eset volt a Pécs-Abaliget úton, és ami sokkal megrázóbb, hogy 2016-ban és 2018-ban is voltak halálos balesetek ezeken az utakon.

Az országban már több olyan helyszín van, ahol ilyen szalagkorlátok vannak telepítve: például Pest megyében a 3-as főúton a mogyoródi csomópont térségében, Zalában a 76-os főút két szakaszán és a Komárom-Esztergom megyei Bajna és Héreg közötti mellékút egy ívében, illetve hamarosan Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Trizs és Aggtelek közötti mellékúton.

Ezeken kívül két évvel ezelőtt fontos kísérleti projektet indított a Magyar Közút a Komárom-Esztergom megyei Bajna és Héreg közötti úton is. Ott az egyik ívnél speciális útburkolati jelek és neon sárga hátterű figyelmeztető jelzőtáblák kerültek ki az útra. A szakaszon zöld vonallal kijelölték az optimális ívet motorosok segítségével és az ellenkező irányú forgalmi sávok közötti távolság tartása érdekében fehér színű új útburkolati jeleket festettek fel a szakemberek.

A szakemberek a telepítések után is fokozott figyelemmel fogják kísérni ezen helyszínek baleseti adatait, folyamatosan gyűjtik majd a tapasztalatokat, hogy további motorosok által kedvelt útszakaszokon is kihelyezhessenek hasonló közlekedésbiztonsági elemeket. Ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet a Magyar Közút és a HUMDA is, hogy az új védelmi eszközök mellett is fokozott óvatossággal, a KRESZ és az adott helyszínen érvényben lévő korlátozások, szabályozások alapján vezessenek motorosok és autósok egyaránt, hogy érdemben csökkenhessen a motoros balesetek száma.

A HUMDA Zrt. az aktív biztonsági fejlesztések támogatása mellett megalakulása óta nagy figyelmet fordít a motoros társadalomra, ezért a tavalyi három után idén már hat helyen szerveztek vezetéstechnikai tréninget motorosok számára. A képzéseken csaknem 1300 motoros vett részt, így a program jövőre is folytatódik.

A 66-os főúton telepített új motoros-alácsúszásgátló elem telepítésről készült videós anyag elérhető a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hivatalos Youtube csatornáján is:

Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztály
Borítókép: HUMDA Kommunikáció / motorinfo.hu

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.