Női kézilabda Európa-liga – Másodszor is kikapott a Vác

Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Vác házigazdaként 34-28-ra kikapott a német Thüringer csapatától vasárnap a női kézilabda Európa-liga csoportkörének második fordulójában – közölte az MTI.

A magyar csapat egyszer sem vezetett a mérkőzésen. A hazaiak keretéből Ballai Anna, Bárdy Noémi, Kovács Anikó, Schatzl Natalie, Világos Diána és Kürthi Laura is hiányzott.

Hatékonyabb támadójátékkal és jobb védekezéssel kezdtek a németek, és mivel a 17. percben már négy góllal vezettek, Herbert Gábor vezetőedző időt kért. Ezután tíz perc sem telt el a következő időkéréséig, mivel a Thüringer továbbra is kevesebb hibával kézilabdázott, és tovább növelte előnyét (18-11). A vendégek Nikoline Skals Lundgreen vezérletével 6-0-s sorozatot produkáltak az első félidő hajrájában, és a játék képe alapján ekkor már sejteni lehetett, hogy ezzel eldöntötte a meccset.

A második felvonás első négy gólját is a vendégek dobták, majd a váciak produkáltak 8-2-es sorozatot, mert némileg javult a védekezésük, és Bukovszky Annának is voltak bravúros védései. Ennek ellenére nem volt esély a pontszerzésre, részben azért, mert az egész mérkőzésen nem volt hatékony emberelőnyben, illetve üres kapura.

Marincsák Nikolett és Kuczora Csenge nyolc-nyolc gólt dobott, Bukovszky kilenc védéssel zárt. A túloldalon Nikoline Skals Lundgreen és Sonja Frey hét-hét alkalommal talált be.

A két vereséggel álló váciak egy hét múlva a francia Paris 92 csapatát látja vendégül a második számú európai kupasorozat csoportkörében.

Borítókép, forrás: MTI

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.