Vitályos Eszter: kiemelt jelentőségű a szentendrei hév teljes körű felújítása

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Az elmúlt hetekben több helyen és több csoportban is valótlan állítások hangzottak el a H5-ös HÉV beruházásával kapcsolatban. Szeretném megerősíteni, hogy a következő évek egyik legfontosabb feladata a kötöttpályás közlekedés fejlesztése lesz” – oszlatta el a kételyeket közösségi oldalán dr. Vitályos Eszter.

Pilis-Dunakanyar térségének országgyűlési képviselője közölte, hogy erről is tárgyaltak a korábban általa kezdeményezett megbeszélésen Lázár János építési és közlekedési miniszterrel, illetve az érintett települések polgármestereivel.

A politikus ismertette, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium által nyilvánosságra hozott projekt lista alapján számos beruházás tervezése folytatódik. A listán szerepel a H5 Szentendrei hév akadálymentesítése és rekonstrukciója, valamint a H5-H6/H7 vonalak összekötése – az észak-déli városi-elővárosi gyorsvasút fejlesztésének előkészítése is.

„Célunk, hogy megvalósuljon a Budapest és agglomerációjának tömegközlekedése szempontjából kiemelt jelentőségű H5-ös HÉV teljes körű felújítása. Közösség vagyunk‼️ Vigyázzunk egymásra‼️” tette hozzá.

(Forrás és kép: dr. Vitályos Eszter közösségi oldala)

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.