Pest Vármegyei Rendőr-és Tűzoltónapot rendeztek Dunakeszin

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Május 1-én, immár hetedik alkalommal rendezték meg Dunakeszin a Pest Vármegyei Rendőr-és Tűzoltónapot – írja a pest.katasztrofavedelem.hu. Családi programokkal színesített rendezvényen vehettek részt az egyenruhások és a kilátogatott vendégek. A két szervezet képviselői méltón emlékezhettek meg a védő szentjeikről, Szent Györgyről és Szent Flóriánról.

A beszámoló szerint csodálatos napsütésben, színes programokkal tarkított, magas színvonalon megrendezett események követték egymást. Az egész napos forgatag az ünnepi beszédek megnyitójával vette kezdetét. A Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság nevében Branyiczky Márk tű. dandártábornok igazgató köszöntötte a résztvevőket és az elismerésben részesülteket. A két szervezet vezetője a köszöntők mellett megemlékezett a védőszentekről, és azoknak a munkájáról, akik önként vállalt kötelezettségeiket ma is fáradhatatlanul végzik.

Az ünnepi megnyitót követően a kilátogatott vendégek megtekinthették a kiállított tűzoltó gépjárműveket, technikai felszereléseket, valamint a Területi Tűzmegelőzési Bizottság sátrát. A gyerekek rajzversenyen, ügyességi vetélkedőkön, futóversenyben mérhették össze a tudásukat és a legjobbakat díjjal is elismerték. Az egész napos programot a Pest Megyei Kutató- Mentő Szolgálat látványos technikai felszerelései, kiállított eszközei tették izgalmassá. A bátrabbak kipróbálhatták egy füsttel teli sátorban a tájékozódást, valamint milyen érzés több méter magasban egy tűzoltó emelőkosaras gépjárműről megtekinteni a rendezvényt és annak környezetét.

(Forrás: pest.katasztrofavedelem.hu)

(Fotó: PVMKI)

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.