Osztatlan siker a gyereknapon Pest vármegyében

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Immár hagyományossá vált „nyitott szertárkapuk” elnevezésű programsorozat idén is osztatlan sikert aratott. Pest vármegyében hét hivatásos tűzoltó-parancsnokságon, a kettő őrsön, az önkormányzati és számtalan önkéntes tűzoltóságokon nyíltak ki a kapuk, fogatták sok szeretettel a kíváncsi gyermekeket és az őket kísérőket.

A gyermeknap alkalmából tartott rendezvényen több mint ezren vettek részt. Az odalátogató gyermekek betekintést nyertek a tűzoltók munkájába, beülhettek a tűzoltó autókba, kipróbálhatták a felszereléseket. Minden laktanyában az ott tartózkodó állomány rövid bemutatókat tartott a gyerekek részére. Az önkéntes tűzoltók is csatlakoztak a programhoz, és a hivatásos tűzoltók mellett ők is színes, egész napos bemutatókkal kedveztek a látogatóknak.

A színes programok mellett idén is a tűzoltósisak volt a legnépszerűbb eszköz, amit a gyerek fel is próbálhattak. Az emelőnél is gyakran sorba kellett állni a kíváncsiskodóknak, viszont élményben gazdagon távozhattak az emberek. A tűzoltók számtalan záporozó kérdésekre válaszoltak, és egyben a kérdezők a koruknak megfelelő tűzvédelmi ismereteket is szerezhettek. Kipirult, lelkes, olykor csodálkozó tekinteteket lehetett látni, és egészen biztosan a megélt élmények után sok gyermek elhatározta, hogy felnőttként ő is tűzoltó lesz.

Fotók: PVMKI parancsnokságok
Forrás: Katasztrófavédelem

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.