Egy rendőr elhunyt, többen pedig megsérültek egy esztergomi intézkedés során

Pinterest LinkedIn Tumblr +

A nyomozó ügyészség több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indított nyomozást az ügyben, az eljárási cselekmények jelenleg is folyamatban vannak.

A Központi Nyomozó Főügyészség ügyészeinek és a Terrorelhárítási Központ főigazgatójának jelenlétében, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bevonásával szemle zajlik a helyszínen, ahol a rendelkezésre álló információk alapján az állapítható meg, hogy rendőri mulasztás nem történt az ügyben.

Az eddig beszerzett adatok szerint 2023. szeptember 20-án a TEK műveleti egysége egy előre egyeztetett bűnügyi feladat végrehajtására vonult ki egy esztergomi címre, majd 19 óra körül behatoltak az épületbe, mert a körözés alatt álló férfi nem volt együttműködő és a vele folytatott tárgyalás sem vezetett eredményre.

A férfi az elsődleges adatok alapján ekkor szándékosan gázrobbanást idézett elő.

A robbanás következtében a TEK egyik munkatársa életét vesztette, több rendőr, valamint tűzoltó megsérült, közülük négyen súlyosan, heten könnyebben, civil személy nincs köztük. Az elkövető az elsődleges adatok szerint szintén meghalt a robbanásban.

A Központi Nyomozó Főügyészség a bűncselekmény mielőbbi teljes körű kivizsgálása érdekében haladéktalanul hajtja végre a szükséges eljárási cselekményeket.

Az ügyről részletesebb tájékoztatást az elsődleges nyomozati cselekmények elvégzését követően, várhatóan pénteken adnak.

Forrás: Központi Nyomozó Főügyészség

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.