12 TrafiBox-ot telepítenek a Pilisi-medencében

Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Pilisi KÖTET Egyesület összefogásával hamarosan mintegy 12 TrafiBox települ a Pilisi-medencében, segítve a gyorshajtás elleni küzdelmet és növelve a közúti biztonságot – közölte Fetter Ádám, Pilisvörösvár polgármestere a közösségi oldalán.

„Az elmúlt években a Pilisi-medence településeinek összefogásából létrejött egyesület keretein belül foglalkoztunk már pályázati lehetőségekkel, környezeti kérdésekkel, rendőrörs helyszínváltással és egyéb, a térséget érintő fontos témákkal. A szeptemberi gyűlésünkön részt vettek Öveges Kristóf ezredes a Budaörsi Rendőr-főkapitányság vezetője és Tolnai Ildikó rendőr alezredes, a Pilisvörösvári Rendőrörs parancsnoka is.” – jegyezte meg a polgármester, majd hozzátette, hogy az ülésen az előterjesztése nyomán fókuszba került a TrafiBox-ok telepítése, sőt, a tárgyalások pozitív eredményeként hozzávetőlegesen 12 telepített sebességmérő létesül Pilisvörösváron, valamint a szomszédos és a környező településeken, melyek segítenek a közúti balesetek csökkentésében, segítik a gyorshajtás elleni küzdelmet. Az eszközök mozgathatók, így képesek mérni változó irányból is.

„Pilisvörösváron a személyi sérüléssel járó baleseteken túl, szinte mindennapos eset, hogy kutyát vagy macskát gázolnak el a 10-esen. A védő pollerek és virágládák is többször rongálódtak. Hiába van érvényben 50-es korlátozás, ha sokan nem tartják be ezeket a szabályokat. Reméljük, hogy a TrafiBoxok telepítésével sikerül csökkenteni a balesetek számát.” – emelte ki a polgármester.

Fetter Ádám hozzátette azt is, hogy a Pilisi KÖTET Egyesület megbeszélésén a résztvevő települések (Solymár, Pilisszentiván, Pilisszántó, Piliscsaba, Pilisborosjenő, Pilisjászfalu, Remeteszőlős, Tinnye, Nagykovácsi, Csobánka) polgármesterei mind egyetértettek abban, hogy a telepített sebességmérők a térségben is hatékonyak lehetnek a gyorshatás okozta balesetek megelőzésében.

Forrás: Fetter Ádám Facebook oldala / http://varkapu.info

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.