Ismét szavazhatunk az év halára

Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Magyar Haltani Társaság már 15 alkalommal rendezi meg az év hala szavazást. A természetkedvelők és halbarátok a következő három, hazánkban őshonos halfaj közül választhatnak; garda, lapos keszeg és a réti csík – ismertette a KEMHESZ ügyvezető elnöke.

Osvald Zsolt elmondta, a jelöltekre december 31-ig bárki szavazhat a társaság honlapján, egyúttal kérte megyénk horgászait, illetve mindazokat, akik szabadidejüket szívesen töltik a természetben, illetve érdeklődnek az élővilágiránt, hogy minél többen keressék fel a Haltani Társaság honlapját és adják le voksukat a nekik tetsző halfajra.

Egyik jelölt a garda, melyet látott halnak is neveznek, mert egykor többmázsás rajokban fordult elő a Balatonban. A tihanyi hegyről megfigyelők jelekkel irányították a halak útjába a balatoni halászokat. A garda egy magát mind tengerben, mind édesvízben jól érző vándorhal, melynek populációi nálunk alkalmazkodtak az édesvízhez. Hazánkban a bő vizű folyókon ( Duna, Rába, Ipoly, Dráva, Tisza, Bodrog) és nagyobb tavainkban találkozhatunk vele. A garda horgászati jelentősége csekély, húsa szálkás, de kimondottan finom, jelentősége az utóbbi két évtizedben tovább csökkent, azelőtt viszont a tihanyiak „kenyérhalaként” szolgált. A hazai horgászrekord 1,05 kilogramm.

A másik jelölt a lapos keszeg, mely a keszegfajok közül a legritkább természetes vizeinkben. A Duna és a Tisza vízrendszerében egyaránt megtalálható, de nem feltétlen igényli a folyamatos vízáramlást. Állóvízhez alkalmazkodott állományai a Balatonban is előfordulnak. Planktonevő, főleg a felső vízrétegekben táplálkozik, így a horgászzsákmányban csak ritka vendégként szerepel, célzottan nem gyakran horgásznak rá. Húsa a többi keszegfélééhez hasonlóan jó ízű, de szálkás. Testmérete legfeljebb 35 centiméter, de a kisebb példányok jellemzőbbek. A hivatalos hazai horgászrekord 1 kilogramm.

Jelölt még a réti csík, mely korábban a gardához hasonlóan olyan nagy tömegekben fordult elő, hogy a csíkász külön mesterség volt. A mocsarak, lápok mellett lakó emberek egyik elsődleges táplálékforrása volt és bőséges előfordulása miatt bőven jutott értékesítésre is, még a régi szakácskönyvek receptjeiben is helyet kapott. A réti csík legnagyobb csíkfélénk, testhossza meghaladhatja a 30 centimétert. A szárazság idején nagyrészt kiszáradó mocsarak jellemző hala, de előfordul sekély tavakban, öreg holtágakban és iszapos csatornákban, valamint nagyobb folyók hullámtéri gödreiben, a főmederben azonban ritkán található meg. A vízszabályozás, a nagy mocsarak felszámolásával a hazai állomány jelentősen megfogyatkozott, erre tekintettel védelmet élvez, természetvédelmi értéke 10 ezer forint. A régi korok emberei időjósnak is tartották, mivel a vihar közeledését a légnyomás megváltozásával megérezve mozgása megélénkül, és gyakran a felszínre úszik levegőért.

A tisztuló élővizeknek és az elmúlt évek törvényi szabályozásának köszönhetően hazánkban növekszik az őshonos halak állománya. Telepíteni is például már csak őshonos halakat lehet és kifogható fajaikra is szigorúbb méretkorlátozások érvényesek, mint más fajokra. A három halra Magyar Haltani Társaság honlapján lehet szavazni: https://haltanitarsasag.hu/fish-of-the-year, december 31-ig, déli 12 óráig. A szavazáshoz e-mail cím szükséges és bejelentkezett állapotban kell lenni, egy e-mail címről egy szavazatot lehet leadni.

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.