40 éves lett a Szentendre Táncegyüttes

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Jubileumi gálával ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Szentendre Táncegyüttes, a rendezvényen dr. Vitályos Eszter, Pilis-Dunakanyar országgyűlési képviselője is részt vett. A politikus közösségi oldalán szívből gratulált a jubileumhoz.

Dr. Vitályos Eszter felidézte, hogy amikor 1983-ban Göllner Judit megalapította az együttest, csak reménykedhetett, hogy a mag, amelyet ültet, jó talajra lel és szárba szökken. Vagyis hogy beérik majd idővel a munka gyümölcse.

„Abban egyetérthetünk, hogy ha valahol, akkor Szentendrén a legjobb talaja nem a szőlőnek, hanem a művészetnek van, a művészpalánták éppen ezért sorra nőnek ki a földből és egyre több, szebb és nagyobb termést hoznak. Így 4️0️ év távlatából Mosóczi Istvánon, Kozma Józsefen, Szíj Rózsán és Vámos Lászlón keresztül megérkezünk Kocsis Enikőhöz és Fitos Dezsőhöz, akik éppen ugyanazzal a lendülettel és szűnni nem akaró szeretettel vezetik a társulatot és nevelik tovább ezeket a palántákat, ahogyan elődeik” – írta dr. Vitályos Eszter.

A politikus szerint a legmeghatóbb pedig az volt a jubileumi ünnepségen, hogy a sok-sok generáció egyszerre lépett színpadra. Megelevenedtek régi és új műsorszámok is, díjnyertes koreográfiák és a jövő reménységei is teret kaptak a rendezvényen.

„További sikereket kívánok a táncegyüttesnek‼️Köszönöm a meghívást és a fantasztikus estét‼️” – tette hozzá.

(Forrás és kép: dr. Vitályos Eszter közösségi oldala)

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.