Karácsonyi szentmisét celebrált Erdő Péter Esztergomban

Pinterest LinkedIn Tumblr +

A hagyományoknak megfelelően december 25-én, hétfőn Erdő Péter bíboros celebrált szentmisét az esztergomi bazilikában. A felújítás alatt lévő főszékesegyház megtelt hívekkel.

A főpásztor evangéliumot követő szentbeszédét szemlézte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Facebook oldala. A bejegyzés szerint Erdő Péter többek között arról beszélt, hogy Isten irántunk való szeretetből testesült meg, ezért joggal tekinthetjük őt karácsonyi ajándéknak.

„Ezért igyekszünk ügyetlenül és botorkálva legalább a fa alá tett csomagokkal kifejezni, hogy mi magunk is megajándékozottak vagyunk, hogy Jézus születése óta mindenkinek tartozunk a szeretettel. De ne áltassuk magunkat! A szeretet nem csak arra kötelez, hogy megvegyük, ami az üzletben kapható. Figyelni kell a másik emberre, tisztelni kell akkor is, ha szenved, akkor is, ha beteg, akkor is, ha haldoklik, akkor is, ha fogyatékkal él” – tette hozzá.

A bíboros szerint Isten a maga teljességéből részesít minket, kegyelmet kegyelemre halmozva. Ez egyébként a karácsonynak, mint legszentebb ünnepnek az üzenete: a szeretetnek ez a megrendítő titka messze felülmúl minden földi aggodalmat, minden anyagi nehézséget és bizonytalanságot.

„Biztonságot ajándékoz nekünk, mert minden önpusztító harácsolás és minden háborúság, minden konfliktus és minden kudarc, minden hajszoltság és minden szétesettség, minden testi és lelki szenvedés felett végül mégis a szereteté az utolsó szó, mert ő az Ige, aki kezdetben volt, benne van az élet, és ő az emberek világossága. Hozzon hát békét és derűt ez a karácsony! A betlehemi gyermek adjon erőt, adjon bizalmat népünknek, sokat szenvedett világunknak, családjainknak és Egyházunknak, mert velünk az Isten!” – jelentette ki.

(Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye)

(Fotó: Szendre365)

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.