Pécel, Csörög: két helyszín, két ügy, két drogdíler

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Előbbin a felderítők, utóbbin a váci rendőrök semmiből való megjelenése okozhatott fejfájást a célszemélyeknek. A kutatásokon lefoglalt szerek, kiegészítő eszközök alátámasztották: mindketten illegális anyagokkal kereskednek.

Pécelen és vonzáskörzetében terítette a kokaint a gyanú szerint B. Attila. Grammját (ami mindig kevesebb volt) 25 ezer forintért mérte ügyfeleinek. Hónapok óta dolgoztak rá kollégáink, múlt kedden érezték elérkezettnek az időt a realizálásra. A rajtaütés zökkenőmentes és gyors, az azt követő bűnügyi technikusi munka, házkutatás alapos és komótos volt. A végén – B. Attilán kívül – magukkal vittek több gramm rögös állagú anyagot, digitális mérleget, poros kártyát, tekercselt egy dollárost, üzlete bonyolításához elengedhetetlen mobiltelefonját, és több mint egymillió forintot. Kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsították meg, beismerő vallomást tett, szabadlábon védekezhet.

A csörögi címre múlt pénteken kopogtak be kollégáink, miután előzetesen elegendő bizonyítékot gyűjtöttek az ott lakó férfi ténykedéséről. Otthonában nemcsak drogkereskedelem nyomaira bukkantak, de a méretlen fővezetékre csatlakoztatott illegális áramvételezést is feltártak. A gyanú szerint a 25 éves férfi néhány hónapja működtette üzletét, vásárlói házhoz szállítással kapták meg aktuális kristályadagjukat, ezért pedig 5 ezer forintot fizettek. Otthonát átkutatva közel 50 gramm új pszichoaktív anyagot, digitális mérleget, nejlontasakokat, alufóliát, több százezer forintot, ékszereket és mobiltelefont foglaltak le. A férfi nem tett vallomást.

Az azóta letartóztatott N. Rudolf ellen új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének és lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Váci Rendőrkapitányság.

Fotók, forrás: police.hu

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.