Telefont lopott a 16 éves fiú

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Fiatalkorú rablót fogtak el szentendrei rendőrök. Hasonló korú, alvó áldozatától mobilját vette, majd jött a fenyegetés és a verés – azóta letartóztatásba került.

A HÉV szerelvényről leszállva, Szentendrén vette észre 2024. március 26-án kora délután egy fiatal fiú, hogy telefonja utazás közben eltűnt. Egy fiatalember lépett hozzá, meglengette előtte a keresett készüléket, majd közölte, hogy nem adja vissza. A sértett utána ment, többször kérte vissza közel 60 ezret érő mobilját, ám azokra nemleges válasz, pofon, rúgások, fenyegetések érkeztek. Utolsó, nyomatékos, „szétcsapást”, alapos verést és a mentőket emlegető kijelentése ijesztette el végleg az áldozatot.

A rendőrök néhány óra alatt annyi adatot gyűjtöttek az akkor még ismeretlen támadóról, hogy elfogatóparancsot tudtak ellene kiadni, ám nem ez alapján, hanem az egyenruhások szünetmentes talpalása vezetett eredményre. A buszmegállónál látta meg a járőr a kapucnis, idegesen toporgó fiatalt, elfogta, előállította. A telefont nem találták meg nála, azon időközben túladott.

A nevelési intézményéből többször megszökött fiatalt azóta a bíróság letartóztatta, rablás bűntettével gyanúsították meg, a további eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

Fotók, forrás: police.hu

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.