Kitört a kullancspánik Magyarországon

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Már most nagyon oda kell figyelnie minden túrázónak és kertészkedőnek, mert az enyhe tél miatt a korábbiakhoz képest sokkal több kullanccsal lehet találkozni a kirándulóhelyeken, valamint a kertes házak udvarain is. A Magyar Kullancsszövetség elnöke azt mondta az InfoRádióban, hogy az aranysakálok két, Hyalomma nemzetségbe tartozó kullancsfajt hurcoltak be Európába, amelyek nagyon veszélyesek.

A szakemberek már hetekkel ezelőtt figyelmeztettek, hogy igazi kullancsinvázió lehet idehaza már a tavaszi hónapokban is az enyhe tél miatt. A túrázóknak különösen ajánlott a riasztó spray-k használata, és az is, hogy hazaérve mindig alaposan vizsgálják át magukat. A háziállatokat is érdemes időnként átnézni, mivel a kullancsok több veszélyes betegséget terjesztenek. Nagyon fontos, hogy a kiszedéskor semmiképpen se nyomkodjuk a kullancsot, mert fertőzést adhat át ilyenkor.

A Magyar Kullancsszövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az elmúlt évekhez képest sokkal több kullancsra kell számítani idén, ráadásul több új faj is megjelent Magyarországon. Kapiller Zoltán szerint ennek az az oka, hogy „az elmúlt hónapokban gyakorlatilag nem volt tél”, az előző hetekben pedig több napon is nyári kánikula „esett ránk”.

A meleg, száraz idő pedig kifejezetten kedvez a kullancsok elszaporodásának. Ennek megfelelően az utóbbi időben tömegével lepték el a természetet, a kirándulóhelyeket, valamint a kerteket, és sok állat sem érezheti magát biztonságban. A szakértő szerint teljesen érthető és egyáltalán nem túlzás kijelenteni, hogy kullancspánik alakult ki Magyarországon.

Kapiller Zoltán várakozása szerint az idei kullancsszezon szeptember elejéig tart majd, vélhetően a kora őszi kánikulai időszakban vonulnak el a tűző nap elől. Figyelmeztetett, hogy folyamatosan emelkedik az átlaghőmérséklet Európa-szerte, amit kihasználva a Mediterráneumból felhatolt északra egy ragadozó állat, az aranysakál, amely két, Hyalomma nemzetségbe tartozó kullancsfajt hurcolt be a kontinens belsejébe.

Ezek a kullancsfajok a nairovírus nemzetségbe tartozó kórokozókat terjesztenek, melyek közül az egyik legveszélyesebb betegség kórokozója, a krími-kongói vérzéses láz vírusa már Magyarországon is megjelent.

Kapiller Zoltán elmondta: mindenhol és minden körülmény között figyelni kell a kullancsokra, ahol zöldövezet van. Akár tömegesen is megjelenhetnek városi kertekben, parkokban vagy közintézmények udvaraiban. „Ahogy zöld területre lépünk, már lesnek is ránk a kullancsok, így mindenképpen védekeznünk kell ellenük” – tette hozzá.

A Magyar Kullancsszövetség elnöke azt javasolja, hogy ha kilépünk az urbanizált környezetből, akkor lehetőség szerint a kijelölt túraútvonalakon, turistapihenőkben tartózkodjunk és haladjunk, mert ahogy a magas füves, bozótos, susnyás területre behatolunk, szignifikánsan megugrik a kullancstámadás veszélye.

Felhívta a figyelmet, hogy riasztó spray nélkül ne induljunk el kirándulni, csak a kémiai szerek nyújtanak megfelelő védelmet a kullancsokkal szemben. Jó, ha van a táskánkban kullancseltávolító kanál, mert ez az egyetlenegy olyan eszköz, amivel fertőzésveszélymentesen lehet eltüntetni a kullancsokat.

Kapiller Zoltán figyelmeztetett: egyáltalán nem jó módszer, ha körömmel vagy csipesszel próbáljuk kiszedni a bőrbe bejutó kullancsot, mert ezzel csak megszorongatjuk a testét, melynek hatására „biztosan fertőző nyálat fog beöklendezni a megcsípett áldozatba”.

A Magyar Kullancsszövetség elnöke szerint kiemelten fontos a lakosság széles körű tájékoztatása, mert sok helyen veszélyben lehetnek a kirándulók, a kertészkedők és az erdőmunkások is.

Forrás: InfoStart / InfoRádió

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.