Gyönyörű látványt nyújt Esztergomból, a Duna menti kerékpárútról a Burda, vagyis a Kovácspataki-hegyek, mely Szlovákia egyik kevésbé ismert, ám szép panorámájával bíró hegysége. A Chlabaturism nevű oldal évek óta sikeresen dolgozik azon, hogy ez a tájegység minél jobban bekerüljön a kirándulók látképébe. Krizan Tamással, a Chlabaturism oldal alapítójával beszélgettünk.
– Tavasszal ellepik a túrázók a népszerű túraútvonalakat, a Dunakanyar természeti kincseit is sokan felkeresik. Ám furcsa, hogy Helemba és a Kovácspataki-hegyek (Burda) valahogy elkerüli a kirándulók figyelmét. Mi ennek az oka?
– Úgy érzem, hogy ez már nem teljesen így van. Helemba mindig is egy zsákfalu volt, ide csak azok látogattak el, akiknek valamilyen ügyük akadt nálunk. Az új Ipoly-híd megépítése óta azonban jelentősen megnövekedett a falun áthaladó forgalom, és a kerékpáros turisták is egyre többen jönnek. Ami Kovácspatakot illeti, úgy vélem, ott is növekedett a túrázók száma. Azonban, mivel nem olyan mértékben van kiépítve, mint a népszerűbb magyarországi túrahelyek, és mivel nincs olyan központ, mint büfé, ahol összpontosulnának a túrázók, így nem is látjuk pontosan, hányan keresik fel naponta.
– Nyugodtan kijelenthetjük: Helemba a nyugalom szigete. Emiatt pusztán alvófaluként tekinthetünk rá, vagy van látnivaló, érdekesség, mely tartalmas kikapcsolódással szolgál?
– Helemba a híd megépítése előtt a nyugalom szigeteként volt ismert. Most, hogy megnövekedett a forgalom, a vállalkozói kedv is egyre erősebb. A kovácspataki üdülőtelepen folyamatosan épülnek az új nyaralók, és bízom benne, hogy idővel más szolgáltatások is hozzájárulnak majd a környék fejlődéséhez. Helemba látnivalói közé tartozik a nemrégiben épült kilátó, valamint két múzeum is, amelyek színesítik a helyi élményeket. A legnagyobb beruházás, amely Helemba életében történt, a Világi pincészet megépítése volt, ahol borkóstolókkal és borvacsorákkal várják a kirándulókat, akik egy kis kulináris élvezetet keresnek a túráik után.
– Börzsöny vagy Kovácspataki-hegyek? Miben nyújt nagyobb élményt egy helembai kirándulás?
– Úgy vélem, hogy a túrázók mindig új élményekre, felfedezésre vágynak, és a Burda kiváló úti cél lehet számukra. Ahogy Párkányból a legszebb a kilátás az Esztergomi Bazilikára, úgy igaz, hogy a Burdáról nyílik a legszebb panoráma a Duna ezen szakaszára. Ezt a látványt a piros túraútvonal tervezői is figyelembe vették, így hét kilátópontot alakítottak ki az úton. Ráadásul, ahogy említetted, itt sokkal kevesebb a túrázó, mint a Börzsönyben, így talán sokkal jobban elmerülhetünk a természet nyújtotta csendben és szépségben.
– Fellendült-e a helyi turizmus az új Ipoly-híd átadásával?
– A kerékpáros turizmus igazán felpörgött. Sajnos nálunk nincsenek olyan jól kiépített kerékpárutak, mint a túloldalon, de ennek ellenére sokan átkelnek. Nyáron a helyi Halász vendéglő előtt szinte mindig rengeteg bringást látni, akik megpihennek, esznek egy sztrapacskát és isznak egy pohár sört, majd folytatják az útjukat.
– A Chlabaturism nevű oldal éppen Helemba rejtett kincseire, szépségeire hívja fel a figyelmet. Milyen sikereket, eredményeket értél el az oldal elindítása óta?
– Körülbelül 11 évvel ezelőtt indítottam el az oldalt, akkor még azzal a céllal, hogy segítséget nyújtsak az idelátogató turistáknak, és megmutassam nekik, hogyan juthatnak át a vasúti hídon Szobra, hogy felfedezhessék az Ipoly túlsó partján lévő településeket, mint Zebegényt és Nagymarost. Néhány éve elkezdtem fotózni és videókat készíteni Helembáról és Kovácspatakról, így a túlparton élők is megismerhették a környéket. Ekkor a követőim száma jelentősen megnövekedett, és rengeteg új ismeretséget kötöttem. Mi a legnagyobb siker? Mondhatnám a sok pozitív visszajelzést is, de talán az évek alatt kialakult barátságok és kapcsolatok a legfontosabbak számomra.
– Felkerült Helemba a térség turisztikai térképére?
– Ez mindig is a célom volt: hogy Helemba is szerepeljen a Dunakanyar többi településével egyetemben. Úgy érzem, hogy ez már megtörtént. Talán egy kis részem nekem is volt benne, de valójában minden itt élőnek hozzá kell tennie ahhoz, hogy az ide látogató turisták pozitív élményekkel távozzanak a térségből és szívesen visszatérjenek.
– Milyen célkitűzéseid vannak a jövőre nézve, hogyan tennéd még népszerűbbé Helembát?
– Mindig vannak új terveim és ötleteim. Az oldalam követésével sokan megismerhetik a környéket, de emellett túrákat is szervezünk, hogy az érdeklődők személyesen is felfedezhessék a tájat. Van egy rendkívül rátermett polgármesterünk is, aki mindent megtesz a falu fejlődéséért. Tervben van a vízi turizmus fejlesztése, valamint egy bivak szállás kialakítása is, amelyek még több lehetőséget kínálnak a látogatóknak.
Gere Ákos
(Fotók: Chlabaturism-Helemba Facebook oldal)