A hagyományokhoz híven június 7-én újra úrnapi virágszőnyeg készül Visegrádon a Keresztelő Szent János Római Katolikus Plébániatemplomban. A szervezők várják és köszönettel veszik a nagylelkű pénzadományokat, mellyel bárki hozzájárulhat a virágszőnyeg elkészítéséhez.
Mint az a visegrádi önkormányzat oldalán olvasható, hogy a felajánlásokat a templom nagyperselyébe kell bedobni, de Schandlné Tubinak is át lehet adni. Egyébként a pénzadományok mellett várják azoknak a kerttulajdonosoknak a jelentkezését is, akik a virágszőnyeghez használható virágot, virágszirmot ajánlanának fel. Ők június 5-én, péntek délutántól a templomba vagy az előtérbe helyezhetik a „kellékeket”.
Egyébként a virágszőnyeg elkészítéséhez mohaszőnyeget szoktak leteríteni, melyhez – illetve a további munkafolyamatokhoz – várják a segítők jelentkezését!
Részletek itt érhetők el.
(Forrás és kép: Visegrád Város Önkormányzata)
