A Budakeszi Vadasparkban több mint 50, a Kárpát-medencében őshonos állatfaj képviselteti magát, akiket a “Hónap Állata” sorozat keretén belül igyekeznek jobban bemutatni. A népszerű, immár két éve elindított sorozatban a Budakeszi Vadaspark Facebook-oldalának követői szavazhatják meg, hogy ki legyen a “Hónap Állata” cím tulajdonosa. 2022 első hónapjában a mangalicára érkezett a legtöbb szavazat, így az alábbi, képzelt interjúban a hazánkban védett őshonos mezőgazdasági háziállatfaj jellemzőit ismerhetik meg az Olvasók.
Kedves Mama! Mutatkozz be kérlek az Olvasóknak.
Üdvözöllek a Parasztudvarban! A Budakeszi Vadaspark három mangalicája közül én vagyok a legidősebb. Az állatgondozók csak Mamának szólítanak, lévén, hogy koca vagyok. Együtt élek egy nálam fiatalabb kocával és egy ártánnyal, akik egyébként testvérek.
Elmondanád, mit jelent az ártány kifejezés?
Az ártány szót a herélt kanokra használjuk. Tudniillik a mangalicák társas lények, kondában élnek. A konda tagjai pedig a következők: a nőstényt kocának, a hímet kannak, az újszülötteket malacoknak, a fiatal mangalicákat pedig süldőnek nevezzük. Azt a nőstényt pedig, aki még sosem fialt, emsének hívjuk.
Miről lehet a mangalicákat felismerni?
A külső jegyeink nagyon jellegzetesek, szinte egyik másik sertéssel sem lehet minket összekeverni.
A legárulkodóbb a testünket borító erős és göndör szőrköntös, a népnyelvben ezért is hívnak minket “báránysertésnek” is. Másban viszont egyáltalán nem hasonlítunk a bárányokra… A göndör “fürtjeink” nem igazán simogatnak minket, másra lettek kitalálva, ugyanis inkább durva tapintású, mintsem pihe-puha.
Aztán ott van még a robosztus testalkatunk, amit a félvad felmenőinknek, a szalontai és a bakonyi sertéseknek köszönhetünk. A 19. században a göndörszőrű sumadia fajtával keresztezték őket, amiből lettünk mi, az egyetlen magyar eredetű sertésfajta.
Emellett a füleink nagyok és mókásan előre lógnak, a tokánk jó széles, túrókarimás orrunk van és párosujjú patások vagyunk.
Oh, és a legfontosabbat majdnem elfelejtettem. A farkincánk nem olyan kunkori, mint a házi sertésnek, ráadásul van rajta farokbojt is.
A kanok vállrészét pedig jellemzően vastagabb és dúsabb szőrréteg borítja. Ez az ún. vállpajzs, ami az egymással való viaskodás során védi meg az állatot attól, hogy a másik agyara végzetes sérülést okozzon.
Többféle színváltozatotok is van. Elárulod, melyek ezek?
Úgy ahogy mondod, egészen pontosan négyféle színben fordulhatunk elő.
A szőke mangalica szőrzete sárgás-szürkés, a vörösé barnásvöröses. Talán a fecskehátú vagy -hasú mangalica a legritkább, neki a háta és az oldala fekete, a hasa alja pedig fehér. Pont mint egy fecskének. A fekete mangalica pedig olyan ritka, hogy már sehol nem lehet vele találkozni.
Mi, akik a Budakeszi Vadasparkban élünk, szőke mangalicák vagyunk.
Mindenevő állatok vagytok. Ezt úgy kell elképzelni, hogy változatos, akár különleges ételek is szerepelnek az étlapon?
Valóban nem vagyunk valami válogatósak, szinte bármit megeszünk, amit elénk raknak. Konyhamalacként is megállnánk a helyüket, imádjuk a maradékot, a moslékot, a zöldségeket és még a húst is.
Nekünk napi egyszer szokott lenni “terülj-terülj asztalkám”, amiben mindenféle ínycsiklandó finomság megtalálható. Azért tudunk finnyásak is lenni, mert mi hárman a paprikát és a káposztát nagyon nem csípjük, már messziről kiszimatoljuk a szagát. Ha véletlenül az kerül a napi menübe, akkor félretúrjuk, egye meg az, aki idehozta.
Mivel nagyon hízékonyak vagyunk, figyelnünk kell az alakunkra, mert ha túlsúlyosak leszünk, akkor abból könnyen izületi problémáink lehetnek. Egy átlagos koca testsúlya akkor jó, ha 100-150 kg, a kannál pedig a 250-300 kg az ideális.
Hogyan élnek a mangalicák, mivel töltitek az időtöket?
A legeslegkedvesebb elfoglaltságunk az evés és a turkálás, a turkálás közbeni evés, az evés közbeni turkálás. Ez a kettő remekül működik egyszerre és még szórakoztató is.
A gondozóink szerint rendkívül leleményesek és kíváncsiak vagyunk, bárhol feltaláljuk magunkat és sosem unatkozunk. Ha például nagyon belejövünk a túrásba, akkor képesek vagyunk akár még a kerítést is kidönteni. Szerencsére a gondozóink nagyon figyelnek az épségünkre, fél szemmel mindig rajtunk tartják a szemüket.
Általában napközben vagyunk aktívak, este pihenünk.
Ahogy a legtöbb disznó, úgy mi is imádunk a sárban fetrengeni, iszappakolást venni. Van egy saját wellness központunk, amit magunknak túrunk ki, a kifutón belül mindig máshol.
A dagonyázásnak egyébként több jótékony hatása is van, ajánlom mindenkinek kipróbálásra. Nyáron természetes napvédő és szúnyogriasztó krém, ami védi a bőrünket a leégéstől, meg az élősködőktől, valamint kellemesen hűsít. Télen meg olyan jól tud esni, amikor a vastag sárréteget a fákhoz dörgölőzve levakarjuk magunkról. Igazi tisztítókúra.
Mama, köszönjük az interjút. Üzennél még valamit az Olvasóknak?
Én is köszönöm az érdeklődést. Az Olvasóknak csak annyit üzennék, hogy érdemes a Parasztudvarba is ellátogatni, mert ritka és különleges háziállatokkal is lehet találkozni.
Fotók, forrás: Budakeszi Vadaspark
