Március 19-én, kedden reggel sokan arra ébredtek, hogy a Telekom alkalmazásban egy értesítés fogadta őket, miszerint T Phone készüléket, illetve plüss figurát nyertek. A Magyar Telekom…
Böngészés Belföld, Gazdaság
Elkészült a Nyugati pályaudvar új peronfelvonója, ennek köszönhetően az aluljáró a pályaudvar területéről akadálymentesen elérhetővé vált. Tavaly augusztusban kezdődtek meg a munkálatok a Nyugati pályaudvar keresztaluljáró…
A barlangok védelme és állagmegóvása mellett gazdag élővilágukra is kiemelt figyelmet fordít az Agrárminisztérium. A márciusi Barlangok Hónapja alkalmából a nemzeti park igazgatóságok a „Barlangoljunk!” kampány…
A tavasz beköszöntével egyre többen veszik elő a kétkerekűeket sportolás vagy kikapcsolódás mellett a mindennapi közlekedéshez is. A MÁV–VOLÁN-csoport a kerékpárosokat segítő szolgáltatásait az elmúlt években…
Összesen 30 ezer általános iskolás gyermeknek tartanak országszerte 500 köznevelési intézményben tematikus foglalkozásokat az állami és magán erdészeti társaságok erdőpedagógusai – ismertette Zambó Péter, az Agrárminisztérium…
Március 15-i, nemzeti ünnep napján és a hosszú hétvégén jóval nagyobb utasforgalom várható, ezért a MÁV és a Volánbusz arra kéri utasait, hogy időben tervezzék meg…
Nem jelölt allergén (szója) jelenléte miatt a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a SPAR VEGGIE snidlinges szendvicsfeltétet – közölte a Nemzeti…
Az új tarifa- és kedvezményrendszer szerinti értékesítés március 1-jei elindítása óta az első héten már több mint háromszázezret váltottak a vármegye- és országbérletekből, és több mint…
Az Auchan visszahívta és a forgalomból is kivonta a sajátmárkás Petits Beurre elnevezésű gluténmentes vajas kekszet, mert határérték feletti a gluténtartalma – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági…
Penészgombák által termelt mikotoxin (patulin) jelenléte miatt smoothie italokat hívnak vissza, melyeket a némteroszági Molkerei Gropper GmbH & Co. KG gyártott. A Lidl a 2024. március…