Több mint nyolcszáz vendéglátó- és kereskedelmi egységet ellenőriztek országszerte, és sok helyen súlyos szabálytalanságokra derült fény: az alkoholtartalmú italok és a vízipipa 18 éven aluliak részére…
Böngészés Belföld, Gazdaság
A MÁV Személyszállítási Zrt. januárban megkezdte újabb 120 darab autóbusz átvételét! Mindez a következő lépése annak a flottamegújítási programnak, amelynek elindítását – a 10 miniszeri vállalás…
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai tavaly decemberben az adventi vásárokon, piacokon, fenyőfaárusoknál, nagyobb bevásárlóközpontokban, illetve vendéglátóhelyeken mintegy 6 ezer kiemelt ellenőrzést végeztek. A vizsgálatok…
Összességében több mint egymillióan jogosultak valamilyen adóalap-kedvezményre. A korábbi évek tapasztalata alapján mégis több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni. A legegyszerűbb és leggyorsabb – akár mobiltelefonon…
Senki ne dőljön be az adathalászoknak, akik a hét elejétől a NAV nevében küldenek csaló e-maileket. Az adathalászok 2025-ös adóévre vonatkozó szja-visszatérítésről tájékoztatnak. A „NAV-tól” e-mailen,…
Több tízezer elhagyott tárgy került elő 2025-ben a MÁV-csoport járművein – derül ki a közlekedési társaság összesítéséből. A tapasztalatok szerint az esetek több mint felében sikerül…
Nyilvánosságra hozta az új KRESZ tervezetét az Építési és Közlekedési Minisztérium: a dokumentum január 20-án jelent meg, és a tervek szerint 2026 szeptemberétől léphet hatályba. Az…
Újabb nagy horderejű felvásárlás rajzolja át a magyar csomaglogisztikai piacot: az Osztrák Posta csoporthoz tartozó Express One Hungary Kft. megvásárolja a Sameday Hungary csomaglogisztikai szolgáltatót. A…
Kiemelkedő eredményekkel zárta a 2025-ös évet a MÁV-csoport, annak ellenére, hogy az év végén Európa-szerte komoly közlekedési fennakadásokat okozott a 10 éve nem látott mennyiségű hó…
Idéntől már nemcsak a három- vagy többgyermekes, hanem a 40 év alatti kétgyermekes anyák is élhetnek a kormány által nyújtott lehetőséggel és igényelhetnek szja-mentességet a NAV…