Hajóztunk egyet a Dunakanyarban

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Hétvégén újraindították a dunakanyari körjáratot és mi sem voltunk restek, megváltottuk rá a jegyünket. Fedélzetről csodáltuk meg a gyönyörű környéket, majd sétáltunk egyet Visegrád virágos utcáin.

Vasárnap reggel magunkra öltöttük a széldzsekit, mondván ha hajózni megyünk, ott biztosan szelesebb idő fogad majd bennünket. Így is lett, a fedélzeten azért hűvösebb volt, bár a padoknál ülve így is ki lehetett bírni.

Mi és a többi utas is már ősz óta vártunk arra, hogy újraindítsák a körjáratot, melyen a tavalyi esztendőben több mint százezren hagyták ott a lábnyomukat. Nem véletlen az sem, hogy idén már áprilisban csatasorba állították a járműveket: az ország újraindul, az emberek pedig szeretnék hasznosan eltölteni a szabadidejüket. Érthető döntés és bebizonyosodott, hogy az év negyedik hónapjában is sokan szeretnének vízre szállni.

A kikötőhöz közeledve csupa fegyelmezett emberrel találkoztunk. Mind viselték a maszkot, megtartották egymástól a távolságot és kicsivel később, a hajón sem tömörültek össze. Persze voltak, akik fel-alá sétáltak a korlátok mentén, hogy így örökítsék meg a Maróti-hegyeket, vagy a Szent György-hegyet a Remete-barlanggal, de hát ez így van rendjén. A szelfik sem hiányozhattak, melyek aztán a közösségi oldalakon landoltak. Hiába, a lokálpatrióta ember szereti lakóhelyét és a Dunakanyart, mint az ország egyik kiemelt turisztikai régióját.

Utunk Visegrádon ért véget, vagy ha úgy tetszik, inkább ott kezdődött. Egy kiadós ebéd után – több kilométeres séta következett a településen.

Előbb elsétáltunk a fákkal és virágokkal szegélyezett Rév utcáig, majd a Fő utcán haladtunk tovább. Feltűnt, hogy nem csak a porták, de az utcák is mennyire rendezettek. Társammal mondtuk is egymásnak: jó lehet élni Visegrádon.

Ha lehetőségünk nyílik rá, minimum egy vendégéjszakát szeretnénk eltölteni ebben a kis ékszerdobozban.

Utunk végül az egyik buszmegállónál ért véget, onnan utaztunk haza. Csak egy gondolat kavargott a fejünkben: ha a körjárat mellett a további járatokat is elindítják, akkor érdemes lesz Szentendréről akár Szobig vagy Esztergomig is utazni.

Aki teheti, váltson jegyet a Mahart PassNave Kft.m dunakanyari körjáratára. Nem fog csalódni benne!

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.