Szentendrei Ister Napok

Pinterest LinkedIn Tumblr +

2021. július 16. és 18. között rendezik meg a több mint egy évtizedes múltra visszatekintő Ister Napokat Szentendrén. A város helyi hagyományaira, nép- és világzenei koncertekre épülő fesztivál az egyik legkedveltebb ingyenes családi rendezvény a térségben. A hagyományos szombat esti zenés gyertyaúsztatás mellett számtalan, a Duna köré szerveződő gyermek- és vízisport-program, táncház, koncert – Pál István „Szalonna” és Bandája, Petruska, Talamba, Szabó Enikő, Góbé – várja az érdeklődőket.

A járványhelyzet miatt a tavalyi évben a Szentendrei Kulturális Központ sajnos nem tudta megtartani a hosszú évek hagyományára visszanyúló Szentendrei Ister Napokat. Még idén sem a szokásos keretek között rendezik meg a Duna ünnepét: a hagyományos programelemek megmaradnak (nép- és világzenei koncertek, táncház és gyertyaúsztatás, gyerek- és vízisport-programok), de a fesztivál kisebb méretű, kevesebb embert befogadó helyszíneken zajlik majd. Gasztronómiai kiállítók helyett a városi éttermek várják szeretettel a vendégeket.

Szentendre gyöngyszeme, a Duna – ókori nevén Ister – számos vízi és vízparti programot kínál a helybelieknek és az ide látogatóknak a közkedvelt Postás strandon. A folyón vízisport-programok, a parton jóga és kézműves foglalkozások fogadják a látogatókat.

Szombat este a szentendrei kuriózumnak számító zenés gyertyaúsztatás páratlan látványában gyönyörködhet a közönség a Dunakorzón.

A hétvégi koncertek idén a Dunaparti Művelődési Ház udvarán hallhatók: szombaton délután Petruska András és Zenekara, este Pál István „Szalonna” és Bandája húzza a talpalávalót. A koncertet 22 órától táncház követi, „Szalonna” és Bandája élő zenei kíséretével. Vasárnap délután Szabó Enikő és Zenekara, koraeste a Góbé zenekar játszik. 20 órakor a Talamba lép fel.

Mint ahogy a szentendrei fesztiválokon már megszokott, a Szentendrei TDM most is városismereti sétával készül. Ezúttal egy hajózással egybekötött séta során szeretnék megismertetni az érdeklődőkkel Szentendre és a Szentendrei-sziget páratlan vízi adottságait, a Dunához kötődő helyi hagyományokat, népszokásokat.

A rendezvény ingyenes (Pál István „Szalonna” és Bandája és a Talamba koncertje belépőjegyes).

Bővebb információ>>
Facebook oldal>>

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.