Vitályos Eszter: a kormány elkötelezett a magyarországi szerbek támogatásában

Pinterest LinkedIn Tumblr +

„Szent Vid napja a szerb egyház egyik legnagyobb ünnepe. 1389-ben, a rigómezei csatában hunyt el Lázár cár és I. Murád szultán is. Nemcsak emléknap, hanem a szabadságért folytatott harc jelképe is ez a nap” – jelentette ki június 28-án, hétfőn Vidovdan ünnepén dr. Vitályos Eszter.

Pest megye 3. számú választókerületének elnöke közösségi oldalán megjegyezte: a szerb-magyar kapcsolatok tán sosem voltak annyira erősek, mint napjainkban.

„A Magyar Kormány elkötelezett a Magyarországon élő szerb nemzetiség támogatásában. Országaink múltja, jelene és jövője szorosan összefügg a történelmünk, a vajdasági magyarok és a stratégiai partnerségből fakadó újabb közös feladataink miatt.” – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára.

A Vidovdan egyébként a szerbek egyik legfontosabb ünnepe és több hagyomány is fűződik hozzá: a lányok és az asszonyok közszemlére bocsátják szőtteseiket, ezzel bizonyítva tehetős származásukat, illetve szorgalmukat. Van olyan település, ahol ilyenkor az emberek kivonulnak a temetőbe és ételeket helyeznek szeretteik sírboltjaira, melyeket Szent Vitusnak ajánlanak fel.

(Forrás: dr. Vitályos Eszter közösségi oldala/vajma.info)

(Képek: dr. Vitályos Eszter közösségi oldala)

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.