Vitályos Eszter: a kultúra nem különböztet meg senkit

Pinterest LinkedIn Tumblr +

A kultúra nem különböztet meg senkit, „a kultúrán keresztül tudunk kapcsolódni, közelebb kerülni egymáshoz” – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Kecskeméten, a kortárs roma képzőművészek alkotásaiból nyílt, Ragadjon a kultúra! című kiállítás megnyitóján.

Dr. Vitályos Eszter, aki az Esély Központ és a Magyarországi Roma Galéria által szervezett kiállítás fővédnöke is egyben, a megnyitón úgy fogalmazott: a kultúra nem különböztet meg senkit származása alapján és aszerint sem, honnan érkezett.     Vári Zsolt, a magyarországi Roma Galéria vezetője maga is festőművész, ő hozta el ezeket a kortárs alkotásokat, amelyek utat mutathatnak abba a varázslatos világba, amelyet a cigány művészvilág jelent – tette hozzá.

Mint kiemelte, Vári Zsolt azt a nem kis feladatot vállalta magára, hogy a művészeten keresztül megpróbálja átadni, elfogadtatni a többségi társadalommal, amit a cigány művészek „fontosnak tartanak a lelkükből megmutatni másoknak”.

Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere (Fidesz-KDNP) újszerűnek nevezte a kiállítást, hozzátéve: voltak már kísérleteik roma alkotók bemutatására a városban. Célként beszélt arról, hogy a kultúrában és a művészetekben rejlő lehetőségek kihasználásával elősegítsék a Magyarországon élő mintegy egymilliós roma közösség elfogadását, megértését.

Az Esély Központ közleményében is kiemelték, hogy a magyarországi roma kultúra értékeinek bemutatása, megismertetése hozzájárulhat az előítéletek csökkentéséhez, erősítheti a különböző kultúrákból származó emberek kapcsolatát.

Kitértek arra is, hogy tehetséggondozó képzőművészeti alkotóműhelyt indítanak Kecskeméten 8-16 év közötti hátrányos helyzetű gyerekeknek, fiataloknak, akiknek segítséget nyújtanak esztétikai és manuális készségeik fejlesztésében, és akikkel megismertetik a különböző technikákat, a művészettörténet alapvető kérdéseit.

A 23 roma származású festőművész alkotásait bemutató kiállítás, amely illeszkedik a megye legnagyobb kulturális programjába, a Kecskemét Hírös7 fesztiválba, szeptember 12-ig látható.

(Forrás: MTI)

(Kép: Dr. Vitályos Eszter közösségi oldala)

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.