Egy idős férfi élettársa lányának életét oltotta ki Fóton

Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Pest megyei vizsgálók vádemelést javasolnak egy tíz hónappal ezelőtti emberölés ügyében. Egy idős férfi élettársa lányának életét oltotta ki Fóton – a gyanú szerint.

A rendőrség korábban arról számolt be, hogy vérző sebei ellenére próbált menekülni, de az utcán összeesett az az 51 éves nő, akire 2021. január 8-án 13 óra körül édesanyja élettársa támadt a pár lakásában. A 86 éves férfi végig üldözte a lépcsőházban, majd az utcára is utána ment, ahol újra beledöfte kését a földre rogyott nőbe, majd miután a penge áldozatában maradt felkapott egy féltéglát, többször lesújtott az asszony fejére, majd elmenekült. A helyszínre érkező mentők 13 óra 7 perckor már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A hangos veszekedést halló szomszédok hívták a rendőrséget, a 86 éves támadót a helyszín közelében elfogták, majd bilincselve előállították. Kihallgatásán nem tagadott, magyarázatul vélt sérelmeivel hozakodott elő. Sz. István szerint ugyanis élettársa lányával egy ideje pénzügyi természetű vitájuk volt, állította, a nő meglopta. Azon a januári napon ismét számon kérte őt, vitatkoztak, majd felkapott egy kést és „Dögölj meg!” felkiáltással szúrni kezdte.

Az igazságügyi orvosszakértő öt szúrás nyomát fedezte fel az áldozat testén. Kettőt a nyakán, hármat a mellkasán, de rögzítettek számos, az áldozat védekezésekor a kezén keletkezett sérülést is. A kés pengéjét a 14 cm-es szúrócsatornában találták meg, a fekete nyelet még a helyszíni szemle közben egy füves-bokros területen eldobva.

Az azóta is letartóztatásban lévő Sz. István ellen az emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek.

Fotók, forrás: police.hu

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.