Meat Loaf: Pontosan mi az, amit az énekes ne tenne meg a szerelemért?

Pinterest LinkedIn Tumblr +

A BBC szerint ez minden idők legnagyobb rockzenei rejtélye. Mit nem tenne meg Meat Loaf a szerelemért?

Az egykori amerikai énekes Grammy-díjas ún. power balladája, az „I’d Do Anything For Love (But I Won’t Do That)” egyből a slágerlisták élére tört 1993-ban. A több mint 12 percnyi wágneri melodrámában nem kevesebb, mint 30 alkalommal ismételte el ezt a „garanciavállalását” – de a rajongók már régóta tanácstalanok, hogy pontosan mit is nem tenne meg.

Nem válna vegánná? Nem vesztegetne meg egy papot? Nem adna fegyvert egy majom kezébe? – többek között ezt taglalja most a brit portál. A sztár adott egy lehetséges magyarázatot a „Spice World” c. filmben, amelyben ő maga is feltűnik egy rövid vendégszerep erejéig.  A Spice Girls sofőrjét alakító sztárt arra kérik, hogy takarítsa ki a turnébuszuk tartósan eltömődött WC-jét.

„Nézd, én imádom ezeket a lányokat, és mindent megtennék értük” – mondja a menedzserüknek. „De ezt nem tenném meg.”

Ennyi!

Zavarba ejtheti a rajongókat a refrén?

Meat Loaf 74 éves korában bekövetkezett halálát követően, ismét megkezdődtek a találgatások a dal jelentését illetően – ám a válasz erre a rocktalányra sokkal egyszerűbb, mint gondolnátok. A dalszövegben Loaf úr azt mondja, hogy ő nem fog továbblépni, vagy kavarni másokkal, vagy abbahagyni az álmodozást vonzalmának tárgyáról (a dalban „Mrs Loud” néven szerepelt, aki a valóságban Lorraine Crosby brit énekesnő volt).

Tulajdonképpen minden alkalommal, amikor azt énekeli, „nem fogom megtenni azt”, az egy konkrét jövőbeli vétkezés lehetőségének elutasítása.

Jim Steinman, aki a dalt írta, úgy gondolta, hogy a rajongókat talán zavarba ejti majd a refrén – amit éppenséggel Bonny Tyler Getting So Exited c. dalából hasznosított újra.

„Amikor zajlott a felvétel, Jim felhozta a dolgot, azt mondta, hogy »az emberek nem fogják tudni, mi ez«” – emlékezett vissza Meat Loaf 2014-ben.

„Erre azt válaszoltam, hogy »persze, hogy fogják, hát hogy ne tudnák? « Ő továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy »nem, nem fogják«.”

Steinmannek lett igaza.

„Az lett az eredménye, hogy mindig ugyanezt a kérdést szegezik nekem” – mondta Meat Loaf a VH1 Story Tellers-ben 1998-ban. „Fogadni mérnék, hogyha feldobnám, van-e kérdésük, az emberek felemelnék a kezüket, és megkérdeznék tőlem, hogy »na de mi az? «”

„Nos, azért vagyok itt ma este, hogy kisegítselek benneteket” – folytatta, miközben előretolt egy óriási táblát rajta a dalszöveggel, amin aztán egy hegyes bottal szemléltette a szintaxist.

„Minden alkalommal különböző sorok vannak, minden refrén előtt” – magyarázta.

„Sosem fogom megbocsátani magamnak, ha nem visszük véghez ma este / Bármit megtennék a szerelemért / De nem teszem meg azt.”

„Sosem fogom abbahagyni a rólad való álmodozást életem minden éjszakáján / Bármit megteszek a szerelemért / De nem teszem meg azt.”

„Sosem fogom elfelejteni, ahogy most érzel / Bármit megteszek a szerelemért / De nem teszem meg… mit?”

A közönség egyhangúlag válaszolta: „Azt!”

„Értjük most már?” – kérdezte Loaf professzor. „Ez a sor minden refrén előtt.”

„Más szóval, be tudjátok illeszteni a saját sorotokat.”

Hamar népszerű lett a titokzatos dal

Akár a rejtély iránt érzett kíváncsiságból, akár a grandiózus romantika csábításának hatására, a rajongók hatalmas lelkesedéssel fogadták az „I’d Do Anything”-et 1993-ban. 7 hetet töltött a slágerlista élén az Egyesült Királyságban, és ezzel az év legkelendőbb kislemeze lett, új lendületet adva Meat Loaf karrierjének.

A kislemezre készült csupán 5 perces változat tovább növelte a dal titokzatosságát, mivel néhány kulcsszót kivágtak a szövegéből. Azonban Meat Loaf és Steinman ragaszkodtak ahhoz, hogy a 12 perces albumverzió a tuti befutó.

„Bombasztikus? Természetes, hogy bombasztikus” – mondta Steinman a Q magazinnak. „Ezt bóknak veszem. A rock ‘n’ roll a valaha volt legbombasztikusabb forma – felfokozott, túlméretezett, gigantikus, izgalmas és esztelen.”

Meat Loaf, az örök romantikus, a dal léptékét teljes mértékben megfelelően érezte.

„Azt olvasod, hogy ez nagyobb, mint az élet, de nem az” – állította ő. „Éppen annyira nagy, mint az élet, mivel az élet hatalmas. Az élet mindig nagyon drámai.”

„Az emberek azt mondják, hogy »a dalok túl hosszúak«, de ezek sűrített élettörténetek. 12 perc inkább rövidnek tekinthető az „Anything For Love”-hoz. 8 perc szintén nem túl sok „Paradise by the Dashboard Light”-ból. Ezek a dalok teljes élettörténeteket mesélnek el.

És mi a helyzet a saját kapcsolataival?

Amikor 1996-ban megkérdezték tőle, hogy mit készült megtenni első feleségéért, Leslie-ért, a sztár így válaszolt: „Elmosogatni. Kivinni a szemetet. Mindent. De nem ezt csinálja mindenki?”

Ügy lezárva.


Dolgok, amikről Meat Loaf azt mondja a dalban, hogy soha nem fog megtenni:

  • Hazudni neked
  • Elfelejteni, ahogy most érzel
  • Megbocsátani magamnak, ha nem visszük véghez ma este
  • Jobban csinálni, mint ahogyan veled csinálom
  • Abbahagyni a rólad való álmodozást életem minden éjszakáján
  • Látni, hogy itt az ideje továbblépni
  • Kavarni másokkal

(Forrás: BBC)

(Kép: Wikimedia/Super Festivals)

A cikket Répási Erna fordította.

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.