A Főegyházmegye papi szolgálatra hivatást érzők jelentkezését várja

Pinterest LinkedIn Tumblr +

A konkurzusra (vagyis a felvételire) június utolsó hetében kerül sor Esztergomban – írja az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye a honlapján.

A jelentkezők az Érseki Papnevelő Intézetben háromnapos együttlét keretében ismerkednek a szemináriummal. Ennek végeztével kerül sor a Főpásztorral való személyes találkozásra és a felvételi beszélgetésre. Kérik, hogy mindazok, akik az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papnövendékének szándékoznak jelentkezni, Erdő Péter bíboros úrnak küldjék írásbeli felvételi kérelmüket, amelyet legkésőbb 2023. május 31-ig juttassanak el a Főegyházmegyei Hivatalba.

A kérelemhez mellékelni kell:
  • érettségi bizonyítványuk másolatát,
  • esetleges korábban végzett felsőfokú tanulmányaikat,
  • nyelvi végzettségüket igazoló dokumentumaik másolatát,
  • három hónapnál nem régebbi, „nagyalakú” (tehát a bérmálást, elsőáldozást és esetleg egyéb anyakönyvi információkat is tartalmazó) keresztlevelüket,
  • részletes, saját kézzel írt önéletrajzukat,
  • plébánosuk vagy lelkivezetőjük ajánlását, valamint,
  • friss erkölcsi bizonyítványt.

Lényeges, hogy a levélben az állandó lakcím vagy tartózkodási hely megjelölése mellett legyen feltüntetve olyan elérhetőség (telefonszám és/vagy email-cím), melyen keresztül a jelentkezővel rövid időn belül kapcsolatba tudnak lépni.A konkurzus menetéről a szeminárium küld a jelentkezőknek tájékoztatást.

A papi hivatás iránt érdeklődők az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye honlapján találnak további információkat, ahol kérdéseiket is feltehetik.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Borítókép: MTI/EPA-ANSA/Giuseppe Lami

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.