105 tonna hulladék gyűlt össze a Magyar Közút szemétszedési akcióján

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Öt nap alatt közel 3000 kilométernyi útszakaszról, országosan összesen 105 tonnányi hulladékot gyűjtöttek össze a Magyar Közút dolgozói és civil önkéntesek a társaság egy hetes szemétszedési akciójának részeként. A június 12-16. között megrendezett hulladékgyűjtési kampány során a legtöbb hulladékot Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád és Pest vármegye útjai mellől gyűjtötték össze.

Az akcióhét alatt 220 helyszínen a közutas mérnökségi és irodai dolgozók mellett magánszemélyek, civil csoportok, oktatási intézmények is gyűjtötték a szemetet egymástól eltérő útszakaszokon, csomópontokban és pihenőhelyeken. Az esemény során a közutas szakemberek mintegy 105 tonna szabálytalanul kidobott és jogellenesen elhelyezett hulladékot szállítottak el hivatalos hulladék lerakóhelyre, hulladékkezelő központba.

Valamennyi szakaszon jellemző volt a közlekedők által az utazásuk során elszórt hulladék, így a PET palack, fém italos doboz, cigarettás doboz, autózás közben fogyasztható élelmiszerek csomagolása. A hulladék összetétele ugyanakkor vegyes képet mutat: háztartási gépek, építési-bontási, lomtalanításból származó hulladékok, zöldhulladék, használt gumiabroncsok is szerepelnek a toplistán, de sok esetben különböző veszélyes hulladékokat is találtak a résztvevők.

Az akcióhétről készült videó elérhető a Magyar Közút hivatalos TikTok oldalán:

@magyarkozut

Figyeld a zsák dobást a végén! Egy hét alatt 200 szakaszt takarítottunk meg az illegális szeméttől. #magyarkozut #nekedbe #nekedbee #nekedbelegyen #nekedbeakaromlatni #fy #fyp #fypage #foryou #foryoupage #4u #4you #trend #trending #smoothoperator #szemetszedes

♬ original sound – Enzo

 

Az illegálisan elszórt és elhelyezett szemét összegyűjtése, elszállítása és lerakóhelyeken való leadása évi 1-1,5 milliárd forintos terhet jelent a Közútnak, emiatt is hívja fel a társaság újra és újra a figyelmet arra, hogy a hulladékelhelyezés egyetlen elfogadott módja az, ha azt engedéllyel rendelkező ártalmatlanítónak adjuk át.

Borítókép, forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.