Síeltünk egyet a visegrádi minigleccseren

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Fényes kifliként ragyogott a Hold a horizonton, mikor felcsatoltam a léceimet a visegrádi Nagyvillám sípályán. Bőven este volt már, maroknyian voltak csak a minigleccseren, így bátrabban hódoltam a szenvedélyemnek és arra gondoltam: minek menjek külföldre, ha síelni a Dunakanyarban is lehet?

Először is le kell szögeznem: annyira „értek” a síeléshez, mint Cristiano Ronaldo a hímzéshez, így bárki el tudja képzelni, hogy mennyire óvatosan, lassan veszem be a kanyarokat, illetve mennyire odafigyelek a helyes testtartásra.

Ám ennek ellenére kifejezetten lelkes vagyok. Az első havas élményeim Mátraszentistvánhoz köthetők – azelőtt csak a dorogi síiskolába jártam tanulni – majd 2021 februárjában jártam először Visegrádon. Akkor még ügyetlenkedtem a felvonóval, sőt nem úsztam meg esés nélkül sem. A rossz élményeket hamar feledtette a dunakanyari panoráma, melyet ezúttal este csodálhattam meg.

– Mekkora bakancsra lenne szükséged? – kérdezte egy kedves hölgy a kölcsönzőben.

– 44-es vagy 45-ös. Teremcipőből elég a 44-es, utcaiban kell a nagyobb méret – feleltem.

– Hát akkor biztosra megyünk, adok egy 44,5-öst! – mondta, majd vette is elő a lábbelit.

A bakancs tökéletesen passzolt, mintha rám szabták volna. Percekkel később pedig már meg is kaptam a botokat, a léceket és egyenesen a felvonót céloztam meg.

A felvonónál találkoztam egy barátommal, aki rögtön pro és kontra érveket kezdett el felsorakoztatni a visegrádi pálya kapcsán. Szóba került a pálya közelsége – Esztergomból, vagy akár Szentendréről 30-40 perc alatt kényelmesen oda lehet érni – de az is a pozitívum közé tartozik, hogy a felvonóval hamar feljutunk a jelenleg üzemelő pálya tetejére. (Ezzel szemben van olyan külföldi sípálya, ahol fél órába is beletelik, mire újra a „csúcson” lehetünk).

A visegrádi minigleccser aznap tökéletes állapotban volt. A karbantartók ügyeltek mindenre, például a felvonó startállásához mindig hordtak oda néhány lapátnyi havat, hogy így foltozzák be az elvékonyodó felületet. Látott már valaki ennyire elszánt csapatot? Én eddig nem, szóval maximális tisztelet jár nekik.

A kicsi létszám miatt bátran próbálgathattam a kanyarodást is: a kezdeti cikk-cakkos mozdulatok után egyre szebben megsíeltem és elnyújtottam az íveket, igaz ügyelve arra, hogy a manőverekkel ne zavarjam a társakat.

Kétórás síelés végén fáradtan, némileg bicegve tértem vissza a kölcsönzőhöz. A kihelyezett seprűvel és kefével alaposan megtisztítottam a léceket, ügyelve arra, hogy sehol ne maradjon rajta a hó. A síelést végül egy pohárnyi forró teával fejeltem meg: igazán zamatos, gyümölcsös ízvilág, tökéletes választás.

Jártatok már a visegrádi sípályán? Ha nem, akkor menjetek el, nem fogtok benne csalódni!

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.